100 ezer adag Pfizer-vakcinát ajándékoz Csehországnak Szerbia
Az a 40 ezer adag vakcina, amit Szijjártó Péter május első felére ígért Csehországnak, még mindig nem ért oda.
Az a 40 ezer adag vakcina, amit Szijjártó Péter május első felére ígért Csehországnak, még mindig nem ért oda.
A tagországok dönthetnek arról, hogy az EU-ban engedélyezett vakcinák mellett elfogadják-e a Sinopharmot is.
A jövőben 5 helyett 31 napig lehet 2-8 Celsius-fok között tárolni azokat a Pfizer-vakcinákat, amelyeket még nem bontottak meg.
Sokan órákat vártak a szakadó esőben, mire megkaphatták a koronavírus elleni védőoltást.
Május-júniusban 3,5 millió, a második félévben 4,7 millió adag oltást szállít a cég.
Az oltás utáni védettség mértéke Merkely Béla szerint nem függ össze azzal, hogy mit mutatnak a gyógyszertárban kapható antitesttesztek, sem az oltási reakciók súlyosságával.
Egy másik kormánydöntés szerint Magyarország 6000 adag AstraZeneca oltóanyagot ajándékoz Észak-Macedóniának.
A korábbi értesülésekkel ellentétben mégsem szívta fel a Pfizer-vakcinát tartalmazó fiola teljes tartalmát a fecskendőbe az az ápolónő, aki egy 23 éves orvostanhallgatónak adagolta túl a szérumot.
Az egészségügyi szakértő szerint azonnal foglalkozni kellene azzal, hogy a Sinopharm oltása esetleg hatástalan lehet időseknél.
Az országos tiszti főorvos elárulta, mennyire büszke az oltást választó fiatalokra, bejelentette az utolsó adag orosz vakcina érkezését ,és a lehangoló hírek veszélyeire is figyelmeztetett az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Vlagyimir Putyin egy csütörtöki videokonferencia-hívás során különleges módon dicsérte meg az orosz vakcinát.
Az orosz egészségügyi minisztérium csürtökön közölt adatokat arról, milyen védelmet nyújt a Szputnyik V az első oltás után.
És ide is jöhetnek a horvátországiak. Erről szerdán állapodott meg a két ország. Ha van igazolvány, nem kell vesződni a teszteléssel és a karanténnal. A megállapodás ezen a héten lép életbe.
55 millió adagra szerződtek, ebből eddig 5 millió érkezett meg.
Csütörtöktől keddig oltják kampányszerűen a 16–18 éveseket. Igazolt lesz a hiányzás, ha az oltási időpont iskolaidőre esik.
Először szólalt meg az Oprah Winfreynak adott interjú óta, hogy a nemek közötti és a vakcinaegyenlőség fontosságára hívja fel a figyelmet.
420 beteg van lélegeztetőgépen. Lassan 2,5 millióan megkapták már a második oltásukat is.
Azt kérték, hogy az érintettek tegyék meg a bejelentéseket az elérhetőségeinken, és minden esetet részletesen kivizsgálnak.
A hűtőben tárolt vakcináknak nem esett baja, mert a tűz nem érte el az áramellátó berendezést.
Az SZTE Orvosi Biológiai Intézet vezetője úgy látja, ha esetleg nem a legoptimálisabb döntést hoztuk az oltóanyaggal kapcsolatban, mindenképpen a legjobbat hoztuk a vírussal való védettség szempontjából.